Emlékszem nagymamám szavaira gyerekkoromból…”Az idő gyorsan múlik. Olyan gyorsan elszaladnak az évek melletted, hogy észre sem veszed…”

Akkor még nem tudtam a szavainak a súlyát érzékelni. Sőt értelmezni sem tudtam igazán, hisz egy örökkévalóságnak tűnt amíg hétfő után ismét péntek lett és nem kellett suliba mennem.:-)

Ma már persze tudom, hogy a mondatai hátterében mi állt igazán. Tudom, hogy az idő múlását egy nőnek sem egyszerű megélni. Sőt, talán a férfiaknak sem?! Mindannyiunknak vannan jobb és rosszabb napjai. Van amikor egész jóban vagyunk a tükörben visszaköszönő látvánnyal, van viszont olyan is, amikor szinte kerüljük önmagunk tekintetét. Megjelennek a szem körüli ráncok,  az arcunkon a bőr már nem olyan feszes és hamvas…Ez a látvány sokakban kétségbeejtő gondolatokat szül. Elkezdenek önmaguktól eltávolodni… Vagy kétségbeesetten keresik a mindenféle modern eszközöket és módszereket, amelyek fellelhetőek a szépészeti piacon, ezzel is görcsösen törekedve a valamikori tükörképük viszontlátására, vagy pedig elfogadják a tényt, hogy ez van… Csakhogy ez a belenyugvás nem feltétlenül pozitív lecsengéssel jár…

Nagyon fontosnak tartom ezekről a dolgokról beszélni! Minden jelentéktelennek tűnő gondolatnak igenis nagy jelentősége van. Sokszor apró belső hangok hatására indulunk meg a lejtőn lefelé, ami egy szomorú, önbizalomhiányos, nem-szeretem-magamat énképhez vezet. Tudom elcsépelt mondat, de valóban megvan minden kornak a maga szépsége! Meg kell találnunk azt! Nem szabad állandóan a múltról elmélkedünk és a valamikori énünk után sóvárogni. Hisz az már elmúlt…

A minap eljátszottam egy gondolattal és előkerestem pár régi fényképemet az albumból. Néztem a tükörben visszaköszönő arcomat, majd ránéztem a fotóra és az ott látott arcot képzeltem a jelenlegi helyére…Furcsa érzés volt. Mint amikor a puzzle darabka nem a tökéletes helyére kerül. Jött a felsimerés, hogy az a hamvas, gondtalan, kisimult vonásokkal ékesített arc már nem passzol a jelenlegi tükörképhez. Hogy miért nem? Mert eltelt pár év. Ezen évek alatt rengeteg dolog történt velem, jó is és kevésbé jó is. De ezeknek köszönhetően sokat fejlődtem, számos dologhoz másként állok hozzá, született két gyermekem és sokkal bölcsebb lettem… A jelenlegi arcom mindezt tökéletesen visszatükrözi és ez így van rendjén! Rájöttem, hogy a fotókon látott lágy vonásaimat egyre inkább a kislányaimon vélem felfedezni. Jó rájuk nézni! És ugyanolyan jó a tükörbe is belenézni! Én vagyok az, önmagamat látom!

Benned milyen érzések vannak amikor tükörbe nézel? Hogy éled meg az idő múlását?