Szeptember van. Szeretem a szeptembert! Szeretem, ahogy a természet egy teljesen új arcát mutatja, szeretem, hogy a napnak még mindig selymesen simogató erejét élvezhetjük és szeretem, hogy előkerülnek a szekrényekből a pihe-puha kardigánok, melyek engem óhatatlanul a kuckózós estékre emlékeztetnek.

Mivel ma is gyönyörűen sütött a nap, megbeszéltük a férjemmel, hogy elmegyünk ebédelni. Az egyik kedvenc helyünkre esett a választás. Egy mexikói étterem, tágas terasszal.

Ahogy vártam, hogy kihozzák az ebédet, körbenéztem… Az asztaloknál mind jól öltözött, javarészt férfiak ültek. Láthatóan a jól megérdemelt ebédszünetüket élvezték a kollégáik társaságában.

A következő pillanatban elmerengtem…egy emlékekkel, érzelmekkel túlfűtött gondolat kerített hatalmába. Eszembe juttatta azokat az időket amikor két kicsi gyerekkel voltam otthon. Néztem a nevetgélő, beszélgető vendégeket és közben akaratlanul is azon gondolkodtam, hogy most vajon hány Anya táncol otthon éppen a tűréshatárának vékony élén, miközben az „ezt nem szeretem”, „miért ez az ebéd”, „nem kérek többet” és hasonló kijelentések hárításával egyidejűleg épp a padlóról igyekszik feltörölni a kilöttyent levest. Eszembe jutottak azok a napok, amikor igazi erőfeszítésbe telt megfésülködnöm és lecserélnem a lebüfizett felsőmet, hogy mire este hazaér a férjem azt a nőt láthassa, akibe egyszer beleszeretett…

Aztán eszembe jutott egy kedves ügyfelem, akivel hasonló témában ültünk le egyszer beszélgetni. Egy intelligens, dekoratív Nő, akit az otthon töltött játszóteres, hisztihárítós évek igencsak megviseltek. Négy ülésen voltunk már túl, amikor a fény megjelent az arcán. Csodálatos volt látni ahogy a felismerés által létrejött nyugalom megjelent az arcán. Onnantól kezdve nem teherként, hanem kiváltságként élte meg a hétköznapok nehézségeit. Hálát érzett a férje iránt, hogy otthon lehetett a gyermekeivel. Hisz a legszebb évek, a legszebb pillanatok voltak azok, amiket ő és csakis ő élhetett meg otthon, hisz jelen lehetett a soha vissza nem térő pillanatoknál. Ezt követően jött a gondolat is, hogy ez egy átmeneti időszak, hisz nem fog örökké pelenkázni. Sőt egy napon a játszóteres surranót is fel fogja váltani az elegáns tűsarkú! Hisz legbelül az értékei megmaradtak. Legbelül még mindig ugyanaz a Nő, aki volt, csak most egy sokkal nemesebb feladatot kell ellátnia. 

Az ő megoldása a helyzetének az átkeretezésén alapult. Annyi volt mindössze a dolgom, hogy segítsek neki egy új nézőpontot megvizsgálni. Kemény munka volt, de a megkönnyebbülését nagyon jó volt látni.

A Te megoldásod vajon mi lenne? Mi az, ami Neked segítene ebben a helyzetben? Bármi is az, egyet tarts szem előtt. Ne gondold túl a dolgokat, ne akarj mindenáron egy bonyolult történetet magad köré húzni, hisz az előremutató, igazi eredményt hozó megoldások legtöbbször egy egyszerű és tiszta gondolatból születnek.