A coaching ülésről

Mivel családommal Svájcban élek, ezért az ülések online folynak. Eddigi tapasztalatom azt mutatja, hogy az online jelenlét biztonságot ad az ügyfeleimnek. Megkeresik az otthonuk vagy épp az irodájuk legkényelmesebb pontját, ahol egy csésze kávé vagy tea mellett könnyebben megy az ellazulás és nagyobb sikerrel adják át magukat a beszélgetésnek. Szárnyal a tudat, új gondolatok születnek, hisz ismerős környezetben van a kliens.

Az első ülést mindig egy nulladik, ismerkedős beszélgetés előzi meg, ami díjmentes, hisz itt még egyikünk sincs elköteleződve a másik fél iránt. Elmeséled, hogy miért fordultál hozzám, valamint megbeszéljük, hogy miben tudok segíteni. Amennyiben megegyeznek az elképzeléseink és az elvárásaink, akkor belevágunk a közös munkába. Általában 4-6-10 alkalomban szoktunk megegyezni life coaching esetében, 8-10-12 alkalomban business coaching esetében. Ennyi idő ugyanis szükséges ahhoz, hogy a változások beépülését le tudjuk követni, és ha szükséges ismét meg tudjuk beszélni azokat. Előfordulhat viszont az is, hogy az „A-ha” élmény rögtön az első beszélgetés során rád talál, és a Megoldásod megszületik. Ilyenkor természetesen nincs szükség további alkalmakra.

Az ülések folyamán beszélgetünk, pontosabban inkább Te mesélsz, én pedig teljes figyelemmel és koncentrációval vagyok jelen, és különböző coaching eszközök, valamint kérdezéstechnika segítségével igyekszem számodra egy új horizontot feltárni, az adott szituációt több szemszögből megvilágítani és megvizsgálni egészen addig, amíg a csodálatos fényt meg nem látom az arcodon. Ez a fény a megvilágosodás fénye, az „A-ha” élmény hatása, amikor hirtelen minden egyértelművé válik számodra és amikor már csak egy út rajzolódik ki előtted, a Te utad, ami a Megoldásodhoz vezet. Az út végén a megkönnyebbülés és a siker vár! És mint minden sikert, ezt is meg kell ünnepelni, hisz keményen megdolgoztál érte!

Az üléssorozatot egy záró beszélgetés követi, amelyen visszatekintünk a folyamatra és az ünneplés során kiértékeljük azt, majd lezárjuk.

Az ülések az ICF (International Coaching Federation, azaz Nemzetközi Coaching Szövetség) által támasztott coaching kompetenciák (https:// www.coachingfederation.hu/ icf-coach-kompetenciak/) és etikai normáinak (https:// www.coachingfederation.hu/ etikai-kodex/) megfelelően folynak.
Az elhangzottak garantáltan köztünk maradnak, titoktartás kötelez.

+36 20 546 13 80
+41 78 971 29 13

eva.huszak@foryourbalance.com

Impresszum

Adatkezelési tájékoztató